“Little Dandelion” interjú

van a világ másik felén egy Anyuka, aki időt és fáradságot nem kímélve csodákat művel a gyapjúval (is). az ausztrál “Little Dandelion” története őszinte és magával ragadó. ismerjétek meg Jacqui Fink-et, aki példaértékű szenvedéllyel és elhivatottsággal okoz örömet takaróival és nem mellékesen: felelősen él a világban.

 

ki vagy Te és mikor kezdtél egyedi mega-takarókat készíteni?

40 éves Anya vagyok, aki Sydney napos északi tengerpartjánál él a férjével és három gyermekével (10, 9 és 6) valamint egy kutyával, két cicával és egy sereg kakaduval, papagájjal és oposszummal, akik a napi betevőjükért látogatnak el hozzánk minden nap. Akár egy állatkert!

Új-dél Wales északi részén nőttem fel, majd jogot tanultam a Bond Egyetemen. A férjemmel is itt találkoztam és követtem őt Sydney-be, ahol diplomát szereztem. Pár évig dolgoztam jogászként, de rájöttem, hogy ez nem nekem való. Hatalmas teher esett le a vállamról, amikor végül mindent magam mögött hagytam. Nem bántam meg, hogy jogot tanultam, de néha, amikor visszagondolok rá, csodálkozom: mégis mire számítottam?

Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de soha nem tartottam magam kreatívnak. Persze a gyermekkori foglalkozásokon már nyilvánvalóvá vált, hogy nagy türelmem van a szolgai kétkezi-munkát igénylő feladatokhoz (ez ma már nélkülözhetetlen). De soha nem gondoltam volna, hogy ebből akár karriert építhetnék.

A koncepció, hogy nagy méretű, igazán struktúrált plédet, takarót készítsek 2009 végén ötlött fel bennem, amikor édesanyám tüdőbetegsége a végső stádiumba került. Elrepültem hozzá, hogy elbúcsúzzunk; a férjem pedig a fiúnkkal, Remy-vel hosszú sétára indult, a tenger csodálatos kincseit összegyűjteni a Bondi partra. Remy talált egy pitypangot, és – a családi szokás szerint-, letépte és kívánt valamit. Aztán felnézett az apukájára és megkérdezte:”Valóra fog válni a kívánságom?” A férjem azt válaszolta:” A szívből jövő kívánságok valóra válnak”. „Akkor jó” – válaszolta Remy boldogan –„mert most kívántam nagyinak új tüdőket.”

Órákkal később, a gondoskodó ellátásnak és a lenyűgöző orvosi és nővéri csapatnak köszönhetően Édesanyám dupla tüdő-transzplantáción esett át. Hála a nagylelkű adományozónak és a kedves családjának, Remy kívánsága valóra vált és Édesanyám kapott egy második esélyt.

A transzplantációt követő rehabilitáció homályában szürreálisnak tűnt az életem átértékelése. Ebben az időben történt, hogy egy nagyon is élénk álmomban azt mondták nekem – nem tudom, hogy ki vagy mi -, hogy kössek hatalmas gyapjútakarót. Az üzenet hangos volt és mély. Felébredtem megdöbbenve az álmomtól, de egyáltalán nem kérdőjeleztem meg magát az üzenetet… és azonnal kerestem is valamit, ami kikapcsolja az elmémet és a lefoglalja a kezeimet, mint valamikor régen.

A jogi diploma, néhány kemény munka a férjem vállalkozásában eltöltött évek során, három gyermek és nyolc költözés után kétségbeesve szerettem volna tenni valamit magamért és mindenképpen valami kreatívat. Kellett valami, ami táplálja a lelkemet és amiben megtalálom a saját kis szobámat. És nagyon szerettem volna megmutatni a gyermekeimnek, hogy ha valamit szenvedélyesen csinálnak és keményen dolgoznak érte, akkor bármit elérhetnek.

Úgyhogy elkezdtem kötni.

A következő napokban, hetekben kötöttem egy takarót az idősebb fiamnak, kézzel festett gyapjúfonalakból a szivárvány színeivel. Ez egy olyan csemege volt, amit csak egy gyerek tud szeretni, nem olyan, mint amilyeneket most készítek; de ez volt az a munka, ami továbbrepített a „Little Dandelion” (Kicsi Pitypang) létrehozásához.

Nem tudtam hogyan, mikor, hol. De azt határozottan igen, hogy miért és azt is, hogy vaskos, rendkívül textúrált darabokat szeretnék készíteni, amelyek a saját életüket élik. Lázadó, túlméretezett takarókat, amelyek megtorpanásra és érintésre késztetik az embert. Fontos volt számomra, hogy valahogy mérhetetlen kényelmet biztosíthassak az emberek számára.

A „Little Dandelion” ötlete már alakult bennem egy ideje, amikor egy délután, teázás közben egy jó barát azt mondta nekem: Jacqui, olyan sok embernek vannak jó ötletei, de amíg nem teszel valamit, hogy az ötleted A-ból B-be jusson, akkor ez is csak egy jó ötlet marad. A barátom tanácsa visszhangzott bennem és lökést adott a „Little Dandelion” elindításához.

Gyors négy év következett, költözések ide-oda, három iskolaváltás, hosszadalmas kísérletezések, számos elkövetett hiba, néhány nagyon jó tanács és megszámlálhatatlan kötéssel töltött óra és csontkovács látogatások után, olyan vállalkozásom és termékem lett, amire igazán büszke vagyok.

2012-ben alapítottam meg a „Little Dandelion”-t azzal a szívből jövő vággyal, hogy térjünk vissza az alapokhoz. A szabványosítás és a tömegtermelés fásultságára válaszul minden, amit csinálok egyszeri és megismételhetetlen; valami, ami nagyon különleges a használója számára. Rendkívül texturáltra tervezett és aprólékosan kivitelezett. Minden gyapjúholmi elkészítése napokon át tart, leginkább a méreteik miatt; ugyanannyira látom őket műalkotásnak, mint funkcionális tárgyaknak. Minden darabot saját kezűleg készítek az otthonomban, magas minőségű ausztrál és új-zélandi gyapjúból. A gyapjú természetes színeit használom: krémes fehér, zabpehely, homok bézs, ezüst, sötét szürke, csokoládé és Vegemite*. Aztán az elkészült takarót vagy „pop-színekkel” vagy semleges árnyalattal fejezem be – a megrendelő kívánsága szerint. Mivel szalaggyapjúval dolgozom, a munka folyamata nehézkes és tele van hibázási lehetőséggel; néha belegondolok, hogy micsoda őrültnek tartanának az emberek, ha tudnák, hogy valójában mi munka és mi szeretet szükséges egy-egy termékem elkészítéséhez. Pusztán a szenvedélyem motivál és a vágy, hogy valami csodásat alkossak, ami kiszolgál egy másik embert, aki legalább annyira szereti, mint én. Nagy rajongója vagyok az érzékszervi tapasztalásoknak, a gyapjúimon keresztül igyekszem ezt továbbítani. Nincs semmi uniformizált abban, amit csinálok, hiszem, hogy a tökéletesség a tökéletlenségben rejtőzik: ez maga a furfang, az egyediség, ami egy tárgyat valóban széppé tesz.

*a Vegemite egy sötétbarna ausztrál élelmiszer paszta, amit a sörgyártás melléktermékeként sörélesztő kivonat és különböző zöldségek és fűszerek hozzáadásával készítenek.

nagyon vastag szalaggyapjút használsz a takaróidhoz, mesélj ezekről az anyagokról.

Azért használok – fonás előtti – „saját fejlesztésű” mega-vastag szalaggyapjút a termékeimhez, mert ez az egyetlen anyag, amivel elérhető ez az extrém túlméretezés, amit annyira szeretek. A fonás előtti kártolt szalaggyapjút nem szokták kötéshez használni; jellemzően fonalat fonnak belőle. Szuper-puha, buja és nem kérdés, hogy nehezen kezelhető. Ahhoz, hogy erős darabbá legyen végül, muszáj egy idő- és munkaigényes folyamatot végigcsinálnom a gyapjúimmal. Szoktam is mondani, hogy nem ajánlom a gyapjúimat komoly igénybevételű használatra. Ezek ugyanolyan luxus dekorációk, mint bármi más; néhány vevőm kedvesen műalkotásként aposztrofálja őket.

lent is  használsz a munkáidhoz, kérlek, beszélj a 2 anyag közti különbségről.

A len a másik nagy szenvedélyem. Szeretem viselni, szeretek aludni benne, szóval eléggé egyértelmű volt, hogy kötni is fogom. Lent kötni sokkal „szabályosabb”, mint szalaggyapjúval dolgozni, de hasonlóan időigényes. Minden takaróhoz indokolatlanul nagy mennyiségű len szükséges és én kézzel varrom össze a szalagokat. Szándékosan hagyom a kötött len széleit nyersen, rojtosan, mert szeretem a nyugodt lazaságot benne.

Egyáltalán nem élek formálisan, nem szeretem a túlszervezett dolgokat: a lenholmik pontosan ezt tükrözik. Hihetetlen puha a tapintása és gyönyörű esése van, de nem való mindenkinek. Egy pici réspiacot szolgálok ki a len-holmikkal és azt gondolom, hogy len-fanatikusnak kell lenned ahhoz, hogy igazán értékelni tudd.

milyen méretű – és súlyú – kötőtűket használsz ezekhez a mega-vastag fonalakhoz?

Az én kedves Édesapám készíti nekem a tűket egy esztergályos barátja segítségével. Semmit nem használok 25mm átmérő alatt. A kedvenc tűpárom mondjuk 40mm átmérőjű és kb. 1m hosszú. Csak találgatok, de egy tű súlya úgy 500gr körül lehet. Nem kétséges, hogy ez komoly fizikai munka, különösen az egy darabban készített munkák vége felé. Ahogy egyre hosszabb lesz a darab, meg kell állnom minden egyes sor után. Tartok tőle, hogy nem tesz jót a szervezetemnek, de teljesen meg vagyok őrülve ezért. Hihetetlen izgalommal tölt el, amikor egy egész napos kötés áll előttem. Adminisztrációban nem vagyok jó, inkább kötök.

mennyi időt vesz igénybe egy 130x170cm takaró elkészítése?

Túl sokat ahhoz, hogy kereskedelmi vagy pénzügyi szempontból értelmezhető legyen. Ez nem csak egy darab megkötése, hanem egy nagyon időigényes folyamat is. Amint elkészül egy takaró, filcesítem a gyapjút, hogy tartósabb legyen a rost. Az egészet összevetve, azt mondanám, hogy kb. 30 órányi munka van egy takaróval. Ez nem tartalmazza a száradási időt, ami úgy 2-3 napot vesz igénybe télen, kevesebbet nyáron. Imádom a nyarat!

mindegyik terméked kézzel készült. hogy bírják az izületeid és az izmaid ezt a megterhelést?

Minden második héten csontkovácshoz járok, hogy folyamatos ellenőrzés alatt legyenek a csontjaim. Nagyon komoly súlyokat emelek a munkám során, gyakran egy roncsnak érzem magam a nap végére és valószínűleg ez nem egy hosszútávon fenntartható állapot. Folyamatban van egy saját mega-vastag fonal gyártása, hogy az emberek elkészíthessék a saját takaróikat. Nagyon izgalmas és remélem, hogy ez bizonyos mértékig enyhíti majd a fizikai megterhelésemet. A munkám amolyan abbahagyós/újrakezdős: először is a családom igényei körül kötök: tehát, ha szükséges, akkor ledobom a kötőtűket és Anya leszek, másodsorban minden félóra után tartok egy kis szünetet. Rendszeresen nyújtok és sétálok, aztán folytatom.

kitől tanultad az alapokat és mikor?

Az alapokat az Édesanyámtól tanultam még gyermekkoromban. Mindig tetszett a kötés nyugtató, meditatív hatása; ez olyasmi, mint amikor leülünk együtt teázni. Érdekes módon az érdeklődésem nem terjedt ki a „kötés nyelvére”. Soha nem dobott fel egy mintaleírás követése és ez a mai napig így is van. Igazából ez a mintaolvasási nyelvtől való félelemről szól. Abban az időben még a szemfelszedés és a leláncolás folyamatait sem voltam hajlandó memorizálni. Ott volt erre az Édesanyám! A 2009-es transzplantációt követően tudatosult bennem, hogy mennyire biztosra mentem: mindig úgy hittem, hogy Anya ott lesz mindig körülöttem, hogy felszedje és leláncolja a szemeket. Tudom, hogy bután hangzik, de ez az életnek egy igazi eszmélő pillanata volt: hogy nem támaszkodhatsz mindig másokra, akik majd a szekeredet tolják.

megtanítottál már Te valakit kötni?

Nem, ebben a szakaszban még nem; bár remélem, hogy a saját fonalam majd megnyit pár ajtót ezen a téren. A gyapjúholmik, amiket készítek az én kis családi hozzájárulásaim. Túl hosszú ideig tartott, amíg kitaláltam a működőképes folyamatot. Nem szívesen osztanám még meg másokkal,  még szeretném védeni/megvédeni egy kicsit a kemény munkámat. Ilyen extrém méretekben kötni, teljesen más élmény a hagyományos kötéstől. Ez sokkal inkább fizikai állóképességet igényel, semmint technikailag nehéz kötést.

mennyi időt töltesz fonalazással egy nap?

A hét minden napján kötök. Jelenleg egy kiállításra készülök új munkákkal együttműködve egy keramikus barátommal: Lara Hutton-nal. A kiállítás Novemberben lesz Sydney-ben. Szóval most többet kötök, mint amennyit általában szoktam. Folyamatosan halmozódnak az elkészült darabok a házban, a családom ugyan nagyon türelmes velem, de mindannyian nagyon várjuk, hogy Novemberben az ajtón túl tudjuk őket.

leginkább lakberendezési termékeid vannak. mi a véleményed a kötött divatról? 

Bár nagyon szeretem viselni a kötöttet, ez nem jelenti azt, hogy el is készítem. Az egész abból fakad, hogy én nem az a mintaleírást követő és tervező típus vagyok. Ugyan nincs technikai hátterem, soha nem gondoltam ezt akadálynak. Már régen rájöttem, hogy nem tetszhetek mindenkinek.

mi az, ami inspirál Téged?

Az inspirációim leginkább a természettől erednek és az anyagoktól, amiket használok; különösen a gyapjútól. Nagyon vonz a textúra és a gyapjú természetes hullámosságának a vizuális élménye. Szeretem az Instagram-ot, rengeteg képem van fent a galériában gyönyörű gyapjú pillanatokról. Kicsit őrült vagyok!

Ausztráliában élsz, ahol a fonalbombázás nagyon népszerű, mit gondolsz erről?

Nagy rajongója vagyok a fonalbombázásnak, bár bevallom én magam nem csináltam még egyet sem. Egyáltalán nem tartom sem felforgatónak sem ellentmondásosnak. Szerintem ez egy remek módja, hogy színt és boldogságot vigyünk az unalmas utcaképbe. A nyüzsgő mindennapokban könnyen elveszítjük a kapcsolatunkat a kreativitással, egy fonalbomba legalább biztosan mosolyt csal az arcunkra.

foglalkozol más alkotó tevékenységgel?

Három nagyon kreatív gyermekem van, szóval mindig folyik valami alkotó tevékenység a házunkban. Karácsonykor egy kicsit mindig az őrület határára kerülök a papír dekorációk miatt, de egyébként az alkotó tevékenységem kimerül a “Little Dandelion” munkáimban.

mi a véleményed az újrahasznosított szári selyem fonalról?

Van néhány újrahasznosított selyem fonalam a kincsek között. A színeik elbűvölőek. Támogatok mindent, ami az újrahasznosítás vagy az értéknövelő újrahasznosítás bármilyen formájáról szól. Fantasztikus ezeknek az anyagoknak az újraértelmezése ezekben a gyönyörű fonalakban.

volt már részed jótékonysági programban a termékeiddel vagy a tudásoddal?

Ez még csak a működésem második éve, úgyhogy még nem. Túlterhel a felelősség a “Little Dandelion” 2012-es alapítása óta, igyekszem lépést tartani az igényekkel, azon túl, hogy a családomat ellátom, ami a legelső számomra. Tervezem, hogy kiterjesztem a kínálatomat a közeljövőben, ennek érdekében szeretnék összehozni egy kézműves közösséget „Fair Trade” alapon, hogy segítsenek nekem a kötésben.

mit teszel a környezetkímélő mindennapokért?

Ausztráliában nagyon szigorú szabályozások vannak a háztartási hulladékok újrahasznosításával kapcsolatban: külön gyűjtjük a növényi, papír, műanyag és üveg hulladékokat. Az élelmiszer-maradékokat komposztáljuk. A legtöbb Aussie (ausztrál) lelkiismeretes és mindent megteszünk a környezetünk megóvásának érdekében. Amióta itthonról dolgozom, nélkülözöm az autózást, a gyerekek is gyalog járnak iskolába. Ez mind segít. Ami a vállalkozásomat illeti, igyekszem helyi beszállítóktól beszerezni az alapanyagaimat.

mit gondolsz a tudatos vásárlásról?

Támogatom azoknak a termékeknek a vásárlását, amelyek gyártásának etikai és társadalmi hatása van és környezetvédelmi szempontból fenntartható és felelős. Még akkor is, ha drágább. Nem vásárolok olcsó pólót, mert tudom, hogy ez azt jelenti, hogy valahol egy szegény embernek ezért csak alamizsnát fizettek. Mindannyian globalizált társadalomban élünk, mindannyiunknak kollektív felelősséget kellene éreznünk egymásért, egymás jólétéért. Nem szeretnék más ember vagy család kárára élni. Remélem, hogy a tudatos fogyasztás egyre vonzóbb lesz a világon – a közjó érdekében.

jártál már Magyarországon? mi jut eszedbe először rólunk?

Nem, még nem jártam soha Magyarországon, de nem az érdeklődés hiánya miatt. Az az igazság, hogy nem vagyok egy nagy utazó. Az elmúlt 23 évben, kikerültem az iskolából, egyetemre mentem, aztán jogászkodtam, aztán kereskedelemmel foglalkoztam, anya lettem és most jött a “Little Dandelion”. Vágyom az utazásra és hogy szélesedjen a látóköröm. Ha a bájos országodra gondolok, eszembe jutnak az ízes ételek, a legendás karácsonyi vásár és a meleg tavaszok. Biztosan közhelyesen hangzik…

 

honlap:Little Dandelion

facebook: https://www.facebook.com/littledandelionaustralia

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

No comments yet.

Minden vélemény számít!

Visit Us On FacebookVisit Us On PinterestCheck Our Feed